2014. 06.08. Moszkva – Michelisz Norbert a Zengő Motorsport pilótája a 9. és a 7. helyen végzett a moszkvai futamokon emiatt összetettben egy hellyel hátrébb csúszott.
Első futam:
Rajt: Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője a nyolcadik helyről nagyon jól kapta el a rajtot és megelőzte márkatársát a marokkói Mehdi Bennanit. Az élen Tarquini volt a leggyorsabb, de csapattársa hátulról meglökte, így elvesztette a lendületét és a poleból induló Lopeznek sikerült visszaszereznie a vezető pozíciót. A középmenyzőnyben a szerb Dusan Borkovic megcsúszott, a katalán Valentét egy ügyes mozdulattal az angol Rob Huff kiterelte a pályáról.
Verseny: A második körben Borkovics elfékezte magát és belement csapattársa Chevijébe, így mind a ketten a sóderágyban végezték és feladni kényszerültek a versenyt. Az újonc kínai Ma, a negyedik Citroent vezetve, a célegyenesben megelőzte a Michelisz a harmadik kör kezdetén.
Úgy tűnt a portugál Tiago Monteiro technikai gondokkal küzd, hiszen folyamatosan mentek el mellette, majd mikor a francia Yvan Muller megelőzte, akkor kicsúszott a sóderágyba, elfékezte magát. Michelisz elé került az ötödik körben, aki akkor gyorsabb volt nála, de így feltartotta őt. Ezért a holland Tom Coronelnek sikerült feljönnie rá és a 8. kör végén sajnos sikerült is megelőznie a magyar pilótát, aki visszacsúszott így a kilencedik helyre és ez így maradt a leintés pillanatáig.
A verseny előre és a gumik kopásának előre haladtával a pilóták, mintha megelégedetk volna a pozíciójukkal, csak a Citroeneknek volt (motor)erejük próbálkozni a jobb helyezés eléréséért: a francia Sebastien Loeb Tarquinit próbálta megelőzni, de nem tudta megelőzni a rutinos olaszt, viszont Muller addig-addig próbálkozott, míg az utolsó körben bebújt az angol Tom Chilton mellé és értékes pontokat szerezve bejött a negyedik helyre.
Második futam:
Rajt: Michelisz Norbert a második sorból, a harmadik helyről rajtolhatott a moszkvai második futamon. A rajtot legjobban Hugao Valente kapta el, Michelisz lerajtolta az újonc kínai Ma-t. A bajnokságot vezető argentin Lopez a rajtrácson ragadt, utólag derült ki, hogy váltó gondok miatt. Bennani meglökte Mullert, aki így a kilencedik helyre csúszott vissza. Morbidelli megelőzte előbb az angol James Thompsont, majd erőből a két másik ladást is. A nagy kavarodásban az orosz Kozlovszkij neki ment angol csapattársának és az autója olyan sérüléseket szenvedett, hogy feladni kényszerült a versenyt.
A Campos Racing pilótája, Valente, áthajtásos büntetést kapott, mert a rajtrácson az öt perces táblánál a csapat még nem helyezte föl a négy versenygumit ezzel megszegték a szabályokat.
Verseny: Michelisz hat körön át tudta maga mögött tartani a kínait a gyengébb autóval, mire sikerült megelőznie a magyar pilótát. Muller a kilencedik helyről rágta át magát a mezőnyön, sőt a hatodik körben az egymással marakodó hondások mellett simán eljött és a harmadik helyen találta magát. Ezután előbb Tarquini autója mondta föl a szolgálatot, majd a 12. körben Monteiroé is.
És aztán jött a dráma. Michelisz, aki időközben elvesztette a hátsó lökhárítóját, kicsúszott és elment mellette Bennani és Coronel, majd az utolsó kör utolsó kanyarjában mellé ért Loeb, aki meglökte és a poros részről már nem tudott visszajönni a pozíciójába, így a leintéskor csak a hetedik lett, mivel a Chiltonnak is lehetősége volt az előzésre.
Michelisz Norbert nyilatkozata:
A bajnokságot továbbra is az argentin Lopez vezeti (209 pont) megelőzve csapattársait a francia Mullert (168 pont) és Loeböt (161 pont). Michelisz Norbert a kilencedik (62 pont) helyről várja a folytatástv