Jól kezdett Csehországban Tim Gábor

Akik figyelemmel követik Tim Gábor idei szereplését, láthatják, hogy nagyon erős nemzetközi mezőnyben, komoly eredményeket tud felmutatni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy négy verseny után, három futamgyőzelemmel, 25 pontos előnyben érkezett a csehországi Autodrom Most pályára. Arra a hétvégére, ahol csatlakozott a bajnoksághoz az ex Formula 1-es pilóta, Tomas Enge, sőt az FIA ETCC-ből ismert Filip Sladecka is megtalálható a 16 induló között.

szabadedzésAzonban közel sem indult egyszerűen a hétvége! Gábor facebook oldalán jelentette be nem sokkal a verseny előtt, hogy nem fog tudni indulni a hétvégén, és valószínűleg feladja a bajnokságot. A magyarázat nagyon szomorú, és nagyon jellemző a hazai versenyzőkre. Gábor mögött egyszerűen nem állt össze a költségvetés, és év eleje óta nem érkezett olyan támogató akinek segítségével biztosított lett volna a szezon.

parade3

Az utolsó pillanatokban a csapat és a pilóta erőfeszítéseinek köszönhetően, végül sikerült a rajthoz állás, ám továbbra sem biztosított az idény.

Ezt Gábornak maga mögött kellett hagynia, és koncentráltan kellet a mai edzéseken pályára gurulnia. Az első edzés még esőben zajlott, és Tim Gábor újra megmutatta vízen szinte verhetetlen. Közel egy másodperces előnnyel nyerte az edzést!

A második edzésre már felszáradt a pálya, és a csapatok új beállításokat próbálgattak. Tim újra jól kezdett és hamar az élre állt. Azonban egy kaszni elem fellazult, és nem tudott tovább körözni, így hiába javult a pálya, Ő ekkor már nem volt a pályán. Így is a második lett, a bajnoki rivális Tomas Pekar előtt.

parade2

A nap végén még egy versenyzői parádé várt a mezőnyre. Most városának utcáin hajtott végig a mezőny, majd a főtéren tartottak autó bemutatót és közönségtalálkozót.

„Nagyon nehéz napokon, heteken vagyunk túl. Próbálok csak a versenyzésre koncentrálni, de ez nagyon nehéz. Hálás vagyok hogy itt lehetek, de nem látom, hogy fog folytatódni az idény. A legfontosabb, hogy most csak erre a hétvégére koncentráljak. Az autó nagyon jó, a csapat tökéletesen dolgozik, jó irányba haladunk a beállításokkal. Sajnos a második edzésen sok időt elveszítettem, jó lett volna még dolgozni az autón, de összességében elégedett vagyok. A nap végi parádé sok mindenért kárpótolt, sok autogramot osztottam, rengeteg pozitív energiát kaptam.” – nyilatkozta Gábor.

A program szombaton 11-kor folytatódik az időméréssel, majd 17:00-kor rajtol az első verseny.

parade1