Gender Racing Team : Novemberi körözés

A szokatlanul enyhe novemberi időjárást kihasználva a közelmúltban még egy utolsó tesztnapot tartott a Gender Racing Team a Hungaroringen. A teszten a csapat három autója gurult pályára a novemberi napsütésben, köztük a csapat legújabb és legfiatalabb versenyzője mellett egy újabb fiatal gokartos tehetség is megtehette első formula autós köreit a Hungaroringen.

Mindenek előtt kezdjük a csapat legújabb és legfiatalabb tagjával. Jövőre a mindössze még csak tizenhárom éves Szomszéd Lali versenyez majd a csapat színeiben. A hazai autósport legfiatalabb „túraautós” versenyzője a Swift Cup Europe versenyautóját cseréli a GRT egyik formula autójára a 2019-es bajnoki fordulókra. A nemrég beszerzett Formula Renault 1.6-osát Lali már korábban is kipróbálhatta itt a Hungaroringen mikor a kis Renault megérkezett a csapathoz. Most ismét a GRT idei OB ezüstérmes és FIA CEZ Trophy bronzérmes versenyzője Rónai Tamás mentorálása mellett zajlottak Lali teszt körei a Hungaroringen. Az eredmények folyamatosan biztatóak voltak, folyamatosan javítottak a köridőkön. Az természetesen óriási előny, hogy Lali fiatal kora okán még nagyon jól formálható és a formula autóhoz csiszolható a vezetési stílusa, amihez remek és biztonságos technika a kis 1.6-os versenygép. Mindamellett, hogy a csapat számára örömteli, hogy egy újabb fiatal tehetséget tudhat a versenyzői sorában. Az 1.6-os autó üzemeltetésével az is egy hosszabb távú törekvés, hogy az OB vagy akár a CEZ sorozatban is létre lehessen hozni egy ilyen kisebb formula autós kategóriát mely igazi komoly szakmai és sportértékű továbblépési lehetőséget kínálhat a gokartból vagy a szlalomból érkező fiatal versenyzők számára!

Először körözhetett formula autóval a Hungaroringen egy másik Swift Cup Europe-ból és gokartból érkezett szintén nagyon fiatal versenyző Jerkó Patrik. Ő a GRT egyik régebbi Formula Renault 2.0-ás versenygépét hajthatta jó pár tesztkörön keresztül. Patrik már az első körök után kitörő örömmel szállt ki a Renault-ból, ugyanis rögtön beleszeretett a formula autó nyújtotta vezetési élménybe, ami maximálisan érthető is, hiszen a sebességérzet, a kanyar stabilitás és a menetdinamika bizony hatványozottan felülmúlja azokét a versenygépekét, melyeket eddig vezetett.

Hefler Róbert és Stern Roland pedig ismét a GRT bajnoki ezüstérmes versenygépén osztozott a teszt folyamán. A két versenyző most is nagyon élvezte az újabb specifikációjú Renault plusz lóerőit és a jóval könnyebben kezelhető sebességváltóját és a múltkori szlovákiai teszthez hasonlóan itt a Hungaroringen is hamar kiautózták a régi autóhoz képest gyorsabb tempóját! A jövő szezonra nézve fontos is, hogy mindketten hozzászokjanak a gyorsabb és erősebb technikához, hiszen a csapat tervei szerint mindketten újabb versenygéppel vághatnak majd neki a 2019-es versenyszezonnak.  

 

Gender Tamás csapatfőnök is nagyon pozitívan értékelte a tesztnapot:

Szerencsések vagyunk, hogy az időjárás engedett még egy jó alkalmat a tesztelésre ilyen késő őszi időpontban is. Nagyon jó, hogy már most tudunk dolgozni a 2019-es versenyévad szakmai előkészítésén is. Megnézhetünk, megismerhetünk új fiatal tehetségeket, ami szerintem folyamatosan kiemelten fontos, hiszen erre remek példa idei újoncunk Hefler Robi is, aki nagyszerű teljesítménnyel és bajnoki címmel bizonyította, hogy érdemes lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek. Nagyon örülök, hogy a csapat versenyzői között tudhatjuk Szomszéd Lalit, aki egy ígéretes tehetség és nagyon fiatal kora ellenére már most nagyon érdekes egyénisége és színfoltja a hazai autósportnak. Az eddigi tesztek alapján nagyon jól terelte az új 1.6-os versenyautónkat. Lalival még tervezünk pár tesztet, és ha azokon is ilyen kiemelkedően teljesít, akkor szeretnénk, ha a 2019-es versenyeken már az egyik 2000cm3-es autó volánja mögé ültethetnénk! Az új autó kiváló technika a formula autóhoz kedvet érző fiatal versenyzők felmérésére! Hosszabb távon pedig jó volna, ha a forma autós kategóriában is létre tudnánk hozni egy ilyen újabb elérhető belépő kategóriát a fiatalok számára! Patrikkal is nagyon jó volt ez az első teszt, nekem mindig nagy öröm, hogy ha sikerül egy versenyzőt ilyen hamar és erősen „megfertőzni” a formaautózás élményével. A nagyszerű eredményeket hozó 2018-as szezon sikerei nekem is komoly motivációt adnak ahhoz a munkához, ami a következő versenyszezon előkészítéséhez szükséges, hiszen miután a versenyzőim mindent beleadva a pályán hozták a legjobb teljesítményt ebben az időszakban most főleg rajtam a sor, hogy ugyanilyen energiával és eredményességgel teljesítsek a 2019-es versenyszezon előkészítésében. Szerencsére ehhez ott vannak a lelkes és kitartó partnereink támogatóink, akik szintén örülnek az idei kiváló eredményeknek és szívesen segítik a csapat további szakmai fejlődését! Erre a segítségre szükség is lesz, hiszen szeretnénk, ha több versenyzőnk is egy újabb és erősebb technikával teljesíthetné a 2019-es versenyszezont! Azon dolgozunk, hogy az idén elért bajnoki helyezésekhez kapcsolódó „fémek” jövőre még fényesebbek lehessenek és a csapat akár egy újabb igazán színvonalas nemzetközi versenysorozatban is megmérethesse magát!”