Így kezdi a Gender Racing Team az első éles bajnoki küzdelmeket 2019-ben ugyanis április 13-án és 14-én
rendezik meg a Hungaroringen a Laptiming Driving Academy Kupát mely az FIA CEZ Trophy és MNASZ
Autós Gyorsasági OB első fordulója is lesz, ahol két versenyfutamon gyűjthetnek bajnoki pontokat az
indulók. Az évadnyitóra új versenygéppel és új versenyzőkkel is érkezik a csapat.
A tavalyi évadnyitó itt a Hungaroringen a kelleténél is sokkal izgalmasabbra sikeredett a csapat számára,
hiszen volt benne csúnya autótörés, borulás melyekből egy éjszaka alatt kellett újjáépíteni az autókat, de
szerencsére a második versenynapon akadt kategória futam győzelem és dobogós helyezés is. Reméljük,
ezekből a mostani első versenyhétvégére csak az utóbbiak maradnak.
A holtszezonban elvégzett rengeteg munka és felkészülés tekintetében ugyanis nagyon megérdemelt
lenne egy eredményes évkezdet a csapat körüli sok újdonságból.
Ahogy arról már a korábbiakban hírt adtunk, az idén négy versenyzővel vág neki a Gender Racing a
bajnokságnak. A legújabb újonca a csapatnak a szlovák gokart bajnok Szabó Nikolas aki első formula autós
szezonját teljesíti majd a hazai Formula Renault Kupában. Másik újoncuk a karosszériás márkakupából
érkező Szomszéd Lali, aki a hazai gyorsasági autósport egyik legifjabb és a mostani formula autós CEZ és
OB mezőny legfiatalabb versenyzője. Bár mindketten más előélettel érkeztek a formula autózásba, de az
eddigi tesztek alapján nagyon gyorsnak és versenyképesnek bizonyultak, ami már akár a nyitófutamokon
is kiváló meglepetés eredményekben is megnyilvánulhat!
Tavaly Hefler Róbert volt ugyanitt a csapat újonca, aki a számára is túl izgalmasra sikerült első futamot
követően, másnap már egy futamgyőzelemmel kezdett és onnan már minden futamot megnyerve
fantasztikus meneteléssel szerezte meg a bajnoki címet a Formula Renault Kupában. Ezen kívül év végén
az év újonca címet is elnyerte az MNASZ-től a hazai gyorsasági autósportban! Ezeknek az eredményeknek
alapján maximálisan megérdemelt, hogy Robi az idei évre feljebb léphessen, így 2019-ben a GRT legújabb
Formula Renault-ját hajthatja majd, amellyel tavaly Rónai Tamás szerzett ezüstérmet a bajnokságban.
Fiatal bajnokunk nem titkolt célja, hogy idén már akár futamgyőzelmekért küzdhessen az OB és a CEZ
értékelésben is.
Négy versenyzőnk közül a legjobban talán Stern Roland várja az idei szezon kezdetét, hiszen ő az AMTS-
en nemrég bemutatott Toyota motoros Forma3-as Dallarával vághat neki a 2019-es versenyfutamoknak,
mely jelenleg a hazai forma autós mezőny legújabb versenytechnikája. Roland minden téren nagyon
komolyan készült a nagy kihívásra. Elsőre természetesen a legfontosabb számára, hogy tökéletesen
megismerje az autót, de az év folyamán mindenképp futamgyőzelmekért és a magyar bajnoki címért
szeretne harcolni a versenyeken.
Az első bajnoki fordulója pénteken a szabadedzésekkel telik majd és szombaton 11 óra után kezdődik az
első időmérő edzés a formula autók számára. Az első versenyfutamra 15:40h-kor kerül sor. Vasárnap is
kicsivel 11 óra után lehet eldönteni a rajthelyek sorsát és 15:50h-kor lehet nekivágni a 2019-es év második
versenyfutamának.
Gender Tamás csapatfőnök is nagy szeretettel invitál minden autósport rajongót a 2019-es első
versenyhétvégére, és ahogy az alábbiakban nyilatkozta természetesen ő is nagyon várja már az első éles
küzdelmet:
„Valóban ilyenkor már alig várom én is, hogy a fiuk végre ebben az évben először felállhassanak a
rajtrácsra! Ugyanis talán ez az első igazán élvezhető gyümölcse a téli szünetben elvégzett rengeteg
munkának erőfeszítésnek! Az idén ráadásul ez még felfokozottabb, hiszen nagyon sok újdonság van a
csapat körül, úgy gondolom, nagyon komoly szakmai lépcsőket sikerülhet meglépni ebben az évben.
Nagyszerű versenyzőim vannak, akik nagyon elhivatottak és rengeteg energiát fektettek a télen a
felkészülésbe. Nagyon nagy élmény, hogy a jól bevált Formula Renault-ok mellé az idei évre
beszerezhettünk egy az OB és a CEZ-ben is csúcskategóriásnak számító F3-as versenygépet, amivel akár az
abszolút bajnoki cím elhódítása sem lehetetlen, és ami a hazai mezőny legújabb technikája jelenleg. A
csapatnak és Rolandnak is nagyon komoly kihívás ez az autó és bízom benne, hogy nagyon sok örömteli
eredményt érünk majd el vele már most az első évben. A fiatal kis versenyzőinkre is nagyon büszke vagyok!
Hefler Robi tavalyi nagyszerű teljesítménye, a bajnoki címe talán azt is bizonyítja, hogy a GRT nem csak
egy jól működő csapat, hanem egy olyan kis sportszakmai műhely is ahol a tehetséges versenyzők igazán
kibontakozhatnak! Robi idén a legújabb Formula Renault-unkkal indulhat és biztos vagyok benne idén is
ott lesz a dobogón harcban a bajnoki címért is! A két újoncunk közül Nikolas révén nemzetközivé bővül a
csapat, ami szintén nagyon jó érzés, hiszen a Párkányi fiatalember többszörös szlovák gokart bajnokként
egy nagyon tapasztalt, nagyon gyors versenyző, akitől szintén számíthatunk komoly meglepetés
eredményekre is akár már itt az első hétvégén. Szomszéd Lali a legfiatalabb versenyzőnk is nagyon
tehetséges, nagyon elhivatott, nálunk szeretett bele a formula autózásba remélem, sokáig építgethetjük
együtt a versenyzői pályafutását az elkövetkezendő években. És ha már az építkezésnél tartunk, akkor azt
is nagy büszkeséggel kell említenem, hogy már túl van az első bajnoki gokartversenyein a kisfiam Tomika,
aki tényleg hivatalosan a GRT legifjabb versenyzője, egy még újabb generáció, akire a jövőben
építkezhetünk. Nagyon sokat várok ettől az évtől, mert úgy gondolom ez a csapatba fektetett elmúlt tíz
éves munka és a sportban eltöltött több, mint tizenöt évem komoly szakmai fordulópontja lehet.
Mostanra elértünk oda, hogy akár a gokarttól kezdve a Forma3-ig tudunk egy fiatal tehetségnek szakmai
hátteret biztosítani. Szóval mindehhez most a hétvégén is szeretettel látunk minden autósport rajongót a
Hungaroringen, hogy ezeknek az újdonságoknak és remélhetőleg az újabb nagyszerű eredmények örömeit
velük is megoszthassuk!”<








