A 4-es szám bűvöletében zajlott a European AutoSlalom Championship!

A Team Reddy Garage pilótái derekasan helyt álltak a nemzetközi mezőnyben, több értékelésben is csak egy hajszállal maradtak le a dobogóról a versenyzők.

A 10 ország csaknem 100 versenyzőjéből verbuválódott színes és nívós mezőnyben a Nemzetek Kupájában Magyarország a 4. helyen végzett! A két piros MINI Cooper S R53-at a „Racing – 3000” géposztályba sorolták, így amellett, Kachichian Lucienne és Hajas Imelda a női kategóriában, Berta Benjamin az U21-ben, míg Sándor Norbert a Master 50+ kategóriában mérettette meg magát a két különböző nyomvonalon.

Az embert és gépet is próbára tevő kánikulában technikai hiba nélkül teljesítették a megmérettetést a pilóták, akik vegyes érzelmekkel nyilatkoztak a zárónap végén… 

Lucienne Katchichian – A női kategória 4. helyezettje

„Több dolog miatt is nagyon vártam a hétvégét, amely a csapattal közös első külföldi versenyem volt. A számomra új helyszín és lebonyolítás, valamint más országok bajnokaival való csata gondolata kellően felspanolt.

Bár az első nyomvonalra több időnk volt rákészülni a péntek délutántól kezdődő pályabejárással, nehezebb is volt, mert korábban nem jártam a Szlovákiaringen, se a vezetéstechnikai pályáján, így nem ismertem a hely adottságait. A dombtól eléggé tartottam, amit mindkét vonalvezetés aktívan használt is. A verseny végére viszont ez lett a kedvenc részem. Csak a pályarajzok alapján úgy gondoltam, a vasárnapi vonalvezetés jobban fog tetszeni, de élőben az kevésbé feküdt nekem. A cél az volt, hogy minden körben javítani tudjak a hibáimon és ez lehetőleg az időeredményeimen is látszódjon. A hazaihoz képest eggyel több mért kör alatt sokat sikerült fejlődnöm. A szervezők izgalmas és technikás vonalvezetéseket raktak össze, szerintem mindenki számára volt bennük kihívás!

Alig tudom szavakba önteni, mennyire csalódott vagyok a női kategória pontozását illetően. Nagyon szomorú vagyok miatta, ami igazából az egész hétvégi hangulatomra rányomta a bélyegét és valószínűleg a következő hetekre is rá fogja még. Köszönöm a segítőimnek, hogy ennek ellenére körről körre rá tudtak venni, hogy javítsak az időmön és nem hagyták, hogy emiatt teljesen demotiválódjak.”

Hajas Imelda- A női kategória 6. helyezettje

„Abszolút izgatottan, kíváncsian és pozitívan álltam hozzá az Európa bajnoksághoz. Egy rendkívül színvonalas rendezvényről van szó, azt gondolom, nyugodtan mondhatom mindannyiunk nevében, hogy maximálisan elégedettek vagyunk a szervezéssel. Több kategóriában is éppen, hogy lecsúsztunk a dobogóról, viszont ebből táplálkoznunk kell és nem pedig szomorkodunk, annak érdekében, hogy jövőre fel tudjunk állni a dobogóra.
A nemzetek között a negyedik helyet sikerült elérnünk, ami egy ilyen színvonalú versenyen szerintem igen csak szép eredmény. Női kategóriában a hatodik helyre sikerült jutnom. A magyar versenyhez képest más volt a pontozás, ezt az elején nem teljesen értettük… Saját magam tekintetében azt gondolom, hogy sokkal jobban teljesítettem, mint múlt héten, amikor sajnos nagyon beteg voltam, viszont biztosan tudom azt, hogy ha visszaszerzem az erőnlétem és az állóképességem, akkor határ a csillagos ég. Az idei szezonban hátra van még két verseny, ahol megmutathatom, hogy mire vagyok képes és maximálisan ezen leszek!

Elég nagy hátrányból indulok abban a tekintetben, hogy például a női versenyzők közül is a többiek már régóta versenyeznek rendszeresen valamilyen bajnokságban, nekem pedig ez volt életem második versenye. Mindent, amit tanultam és tapasztaltam motivációként fogom fel, úgyhogy megyünk tovább előre!”

Berta Benjamin – A Junior kategória 4. helyezettje

„A többiekhez hasonlóan én is fokozott izgalommal vártam már ezt a hétvégét, amit régóta terveztünk Norbival. Azt tudtuk, mikor talpra állítottuk a pajtalelet MINI-ket, hogy kincseket találtunk. Illetve, roppant kíváncsiak voltunk arra, hogy nemzetközi szinten mire elég a technika, a tudásunk és az autókkal szerzett tapasztalat. Titkon bíztam benne, hogy fel tudok állni a dobogóra, ami majdnem sikerült is. Azonban nem vagyok elkenődve, mert tudom, hogy minden másodpercet kisajtoltam az R53-ból. Az ellenfeleket végig nézve pedig egyáltalán nincs szégyenkezni valóm nekem sem és a többieknek sem.

Nekem a két különböző nyomvonal nem okozott semmilyen problémát, mivel gyorsan tudok alkalmazkodni a feladatokhoz. Őszintén nekem mindkettő pálya tetszett, talán a vasárnapi kicsit technikásabb volt. Ami viszont szembetűnő volt, hogy a szervezők nagyon felkészültek voltak, gördülékenyen mentek az edzések, az esetleges olajfolyást és pálya helyreállítást rendkívül gyorsan szervezetten eszközölték.

Köszönöm szépen még egyszer az egész csapatnak a munkát és nagyon örülök, hogy Csabi – aki az F3-as autómat tartja karban a versenyhétvégéken – csatlakozott hozzánk szerelőként ezen az eseményen. Esténként nagyon jó hangulatú beszélgetések kerekedtek ki, ahol átbeszéltük az esetleges tapasztalatokat és kicsit ki tudtunk kapcsolni. Most egy rövid pihenő következik aztán szeptember második hétvégéjén Brno-ban folytatódik az F3-as szezon.”

Sándor Norbert – A Master 50+ 8. helyezettje

„Versenyzői fejjel különös izgalommal vártam a hétvégét, mivel az előzetesen nyilvánosságra hozott pályarajzok alapján mindkét nyomvonal nagyon technikásnak ígérkezett. Hihetetlen erős nemzetközi mezőny jött össze a versenyen, ahol mindenféle kisebb hiba komoly helyezésekbe került! Elégedett vagyok a teljesítményemmel annak ellenére, hogy láthatóan van még hova fejlődni, mind a technikámban és a stílusomban is!

Közel száz versenyző közül sikerült mindkét kategóriámban top 10-es eredményt elérnem és az utolsó körömben futottam a legjobb időmet ami az összetettben is top 30-as eredmény volt! Már alig várom hogy ismét versenyezhessünk!

Csapatvezetőként úgy gondolom, hogy az eddigi legkülönlegesebb és legmagasabb színvonalú megmérettetésünk zajlott a hétvégén, ahol 10 ország közel 100 versenyzőjével mértük össze tudásunk a European Autoslalom Championship-en, amit először rendeztek meg a Szlovákiaringen. Mérhetetlenül büszke és elégedett vagyok a csapat teljesítményével hiszen sikerült a Junior és a Női kategóriában is elhozni a 4. helyet, valamint az országok értékelésében Lovász Róbert és Fehér János kimagasló eredményeivel együtt Magyarország a negyedik helyen zárt olyan nemzetekkel szemben akik sokkal nagyobb létszámú csapatokkal indultak! Mind a szervezés, mind a lebonyolítás nagyon profi volt és biztosan visszatérünk jövőre is!”