2023 összefoglalás MNASZ

Pontosan egy éve vagyok abban a kivételezett helyzetben, hogy aktívan tehetek a hazai autósportért. Tudom, hosszú út és rengeteg munka áll még előttünk. Ugyanakkor jó látni, hogy egyre többen értik meg, mit és miért teszünk: a cél az autósport minőségi fejlesztése, a biztonság növelése, az egyenlő feltételek biztosítása és a szemléletváltás. Kollégáimmal rengeteget dolgoztunk az elmúlt egy évben, az alábbi lista azt mutatja, hogy nem feleslegesen. Köszönöm-köszönjük mindenkinek! Csak egy pillanatra állunk meg, hogy aztán még nagyobb lendülettel folytassuk, mert tudjuk, bőven van még feladat. §  Újra életre hívtuk a korábban felszámolt Sporttanácsot§  Tartalommal töltöttük meg a kiüresített főtitkári pozíciót, amelyet az óriási tapasztalattal rendelkező Kis György tölt be§  Új Facebook- és Instagram oldalt indítottunk az illetéktelen kezekbe került Facebook-oldal helyett§  Lecseréljük a régi, elavult számítógépeket, ezek folyamatosan érkeznek a szövetségbe§  Országjárásra indult az RSB, a versenyzőkkel való közvetlen kommunikáció érdekében§  Új, minden eddiginél részletesebb RVSZ-t alkottunk, amelynek már zajlik a finomhangolása, a 2023-as tapasztalatok értékelése és beépítése§  Visszahoztuk az elvesztett Rally Hungary Európa-bajnoki futamot, jövőre szezonnyitót rendezünk az EB-n§  Egyedülálló motivációs programot vezettünk be a raliban: az ORB2 bajnokának a Peugeot Kupában való indulását támogatjuk, jelentős anyagi hozzájárulással§  Új helyszínként Győr is felkerült a ralibajnokság térképére egy remek versennyel§  Elindítottuk az “Igazi ralirajongó vagy?” szurkolói szemléletformáló kampányt§  Szurkolói szemétgyűjtési akciókat szerveztünk az ORB futamain§  Új rendezőkkel kezdtünk együttműködést az ORB-ben§  Kiképeztünk 180 új sportbírót a Hungaroringen§  Megemeltük a sportbírói óradíjakat, a sportbírókat egységes ruházattal láttuk el§  Megalapítottuk és odaítéltük az Örökös Autóversenyzői Licenc (“Aranylicenc”) díjat, idén a ralis Sándor Istvánt tüntettük ki§  Újraindítottuk a Médiabizottságot§  Médianapot szerveztünk az autósportban tevékenykedő sajtós munkatársak részvételével, folyamatban van egy minden eddiginél kedvezőbb biztosítási ajánlat kidolgozása számukra§  Új gyakorló technikai ellenőröket toboroztunk a győri Széchenyi István Egyetemen és a Miskolci Egyetemen§  Új szintre emeltük az együttműködést az Országos Rendőrfőkapitánysággal§  Együttműködésre léptünk az Országos Mentőszolgálattal§  Szoros kooperációt alakítottunk ki a Magyar Közúttal§  Heti magazinműsort indítottunk a Sportrádióban és podcastként (Autósport Magazin)§  Rendszeres megjelenést kap az autósport minden hétfőn több alkalommal, az országos lefedettségű Retro Rádióban§  Megszerveztük a “Pole Pozíció Magazin” pilot projektet: 8 epizód készült a Super TV2-n a magyar és nemzetközi autósportról, amelyben szinte minden szakág komoly, országos megjelenést kapott§  Hosszú összeállítások jelentek meg a hazai autósportról a „Tiltott zónák” (Mecsek Rally) és a „XXI. század” (A rali hazai története) c. magazinokban a Spektrum TV-n és az RTL-en§  Óriási nemzetközi tapasztalattal rendelkező, elismert külföldi versenyigazgatót kértünk fel a hazai ralikrossz-futamokon való közreműködésre, emelve ezzel a bíráskodás, a döntéshozatal színvonalát és kultúráját§  Megszerveztük a Magyar Gokart Nagydíjat, amelyről – a hazai gokartsportban először – élő YouTube-közvetítés is készült§  Az MNASZ történetében először a gokartsportban alkalmaztuk az FIA eljárását: párbeszédet indítottunk lehetséges beszállítókkal és rendezőkkel, kidolgozás alatt van egy minden eddiginél végiggondoltabb gokartstratégia§  Névadó támogató érkezett a tereprali szakágba§  Az eddigieknél szorosabb és közvetlenebb kommunikáció folyik az FIA-val, annak elnökével és főtitkárával§  Munkatársunk részt vett az FIA “Immersion Programme” képzésén§  Új partnerek bevonásával és a duplájára megemelt támogatási keretösszeggel biztosítottuk a junior korú versenyzőink számára a biztonsági felszerelések beszerzésének támogatására szolgáló pályázati lehetőséget