Laptiming Driving Academy Kupa szombat 2023 04 29

Drámai végjáték: Zeller kiesett, mégis nyert a Hungaroringen

Berta Benjámin megelőzése után Sandro Zeller ütközött egy lekörözöttel és kicsúszott, mégis megnyerte a formaautósok (D2) futamát a Laptiming Kupán.

Nem akármilyen befutót hozott a D2-es formaautósok futama a FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság szombati versenynapján. Az időmérőn messze kiemelkedett a mezőnyből Sandro Zeller, illetve Berta Benjámin, kettejük között mindössze 183 ezred döntött a svájci javára.

Berta rögtön az első futam rajtja után megelőzte Zellert, ők ketten pillanatok alatt elléptek a mezőnytől. Zeller szorosan Berta nyomában maradt, körökön át 5-8 tizedes különbség állandósult köztük. A svájci a tizedik körben emelt a tempón, minden addiginál közelebb került Bertához, majd a célegyenesben előzéssel is próbálkozott.

A magyar versenyző ezt a próbálkozást még visszaverte, a 13. körben azonban már tehetetlen volt, védekezés ráadásul még a pályáról is lecsúszott. Zeller a 14. kört így már az első helyen kezdte, és ez volt a szerencséje: alig egy perccel az előzés után az 5-ös kanyar bejáratában nekiment egy lekörözöttnek, az autója annyira megsérült, hogy a bukótérben leparkolva fejezte be a futamot. A veszélyes helyen álló autó miatt a versenyirányítás másfél perccel az időlimit letelte előtt piros zászlóval megszakította a futamot, így az utolsó befejezett kör alapján Zeller hiába esett ki, mégis nyert.

FIA CEZ D2, 1. verseny:

1. Sandro Zeller (Jo Zeller Racing, Dallara 316) 21:53.053
2. Berta Benjámin (Solution Racing SE, Dallara F316) +0.574 mp.
3. Tom Bechäuser (Franz Wöss Racing, Dallara F309) +16.926 mp.

Kadlecik parádés utolsó körökkel nyert a Hungaroringen

A negyedik helyről rajtoló Martin Kadlecik óriási hajrával nyerte meg a kistúraautósok első futamát a Laptiming Kupán.

A kistúraautósok mezőnyében álomszerűen kezdődött a hétvége a Renault Clióval versenyző Nik Stefancic számára az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság hungaroringi állomásán, a szlovén versenyző jelentős különbséggel, több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg az időmérőt a cseh Tomas Pekar előtt.

De amennyire jól ment az időmérő, annál kevésbé sikerült a futam Stefancic számára: a Lema Racing versenyzője közvetlenül a rajt után megtartotta ugyan a vezető pozícióját, de még az első körben Pekar és Jerzy Spinkiewicz is megelőzte, sőt néhány pillanattal később már csak ötödik volt.

Pekar és Spinkiewicz körökön át vezették a mezőnyt, a verseny befejező szakasza azonban nem róluk, hanem a negyedik helyről rajtoló Martin Kadlecikről szólt. A cseh versenyző a nyolcadik körben ritmust váltott, előbb Spinkiewiczet, majd Pekart is megelőzte, a befutóig pedig kényelmes, több mint két másodperces előnyt autózott ki magának. Lantos Szabolcs a hetedik helyről indulva hatodikként ért célba.

FIA CEZ / TWC1-2 (Clio), TWC5 (Mazda), TWCx, 1. verseny:

1. Martin Kadlecik (Martin Kadlecik Racing, Renault Clio Cup IV) 25:10.063
2. Tomas Pekar (Carpek Service, Renault Clio Cup V) +2.354 mp.
3. Jerzy Spinkiewicz (Uniq Racing, Renault Clio Cup V) +5.503 mp.

6. Lantos Szabolcs (Carpek Racing, Renault Clio V) +16.471 mp.

Audi – BMW csata a nagy túraautóknál

Filip Salaquarda Audival rajt-cél győzelmet aratott a nagytúraautós mezőnyben. A safety car-fázissal megszakított versenyen a BMW-s Neil Verhagen lett a második, Miro Konopka pedig a harmadik.

A Laptiming Kupa első nagytúraautós versenye nem hozott akkora izgalmakat, mint amire az időmérő alapján számítani lehetett. Az időmérőn még viszonylag szorosan szerepelt az első három (Filip Salaquarda, Miro Konopka és Neil Verhagen), majd utánuk egy másik csoportot jelentett a következő négy autó.

A második helyről Ligier LMP3-as autóval induló Konopka annyira elrontotta a rajtot, hogy utána a verseny hátralévő ideje arról szólt számára, hogy valahogy visszaverekedje magát a harmadik pozícióba, amivel megnyerte a D5-ös kategóriát. Az élről rajtoló Filip Salaquarda viszont nem hagyott kétséget afelől, hogy ma nem előzheti meg őt senki: végig magabiztosan tartotta a vezető helyet, még az sem zavarta meg, hogy egy Chevrolet kipörgése miatt körökön keresztül a safety car mögött haladt a mezőny.

Verhagen a rajttól kezdve végig, viszonylag közelről üldözte az audis vetélytársát, de megelőzni nem tudta, így a D4 GT3-as kategória első két helyén érkeztek be, míg ebben a kategóriában harmadik helyen a mercedeses Libor Milotát intette le a kockás zászló.

A GTC kategóriában Jáchym Galás nyert, aki ezzel megnyerte a Junior értékelést is. A GTX-ben Alexander Ober győzött Lamborghinivel. A GT4-ben Kovács Zénó BMW M3 GT4-gyel, míg a TCX-ben Nemanja Milovanovic Hyundai i30 TCR-rel nyert.

OB, FIA CEZ / D4 GT, D5, 1. verseny:

  1. Filip Salaquarda (ISR Racing, Audi GT3 LMS) 25:04.934 perc
  2. Neil Verhagen (Trevor Racing, BMW M3 GT3) + 1.246 mp
  3. Miro Konopka (ARC Bratislava, Ligier LMP3) + 7.176 mp

Salaquarda nyerte az endurance futamot is

Az R8-as Audival versenyző Filip Salaquarda nyerte a Laptiming Kupa szombati utolsó versenyét, az egyórás endurance futamot. A verseny igazából már az első körben eldőlt, mert a két legnagyobb vetélytársa egymással ütközött.

A szombati nap záró programja mindig az ESET Cup egyórás endurance futama, amelyen ezúttal is nagyon szép mezőny gyűlt össze. Az időmérőt itt is a nagytúrában jeleskedő Filip Salaquarda nyerte meg Miro Konopka előtt, így igazán érdekes csatára volt kilátás.

A kettes kanyarban az Audi R8 GT3 LMS-sel versenyző Salaquarda két talán legnagyobb vetélytársa egymással ütközött, emiatt Miro Konopka megpördült és visszaesett az utolsó helyre, míg a Gregor Zsigó-Neil Verhagen páros BMW M4 GT3-asa futóműsérülés miatt félreállt. Ennek hatására be kellett hívni a safety cart, így a mezőny ismét összerázódott.

Az újabb rajt után szerencsére már nem történt nagyobb káresemény, Filip Salaquarda elhúzott a mezőnytől. A második helyre a rajtbaleset után is fokozatosan felzárkozó Miro Konopka zárkózott fel, aki a D5 kategória győztese is lett egyben. Harmadikként a kiválóan induló, de utána kicsit visszalassuló Libor Milota ért be Mercedes AMG GT3-mal.

A magyar értékelést Sánta János nyerte meg, aki mögött az a Kovács Zénó végzett, aki a GT4-es értékelést is megnyerte ezzel. A magyar értékelés harmadik helyét az Antal Zsigó – Walter Csaba páros szerezte meg, akik ezzel a GT4-ben is másodikok lettek.

A GTC kategóriában a győzelmet a Wagner-Zarubá páros szerezte meg Lamborghinivel, míg a GTX-ben Vaclav Janik nyert KTM-mel. A TCX kategória győztese az Adamek – Groszek páros Audi RS3 TCR-rel.

OB, FIA CEZ Endurance:

  1. Filip Salaquarda (ISR Racing, Audi R8 LMS GT3) 1:02:54.111 óra
  2. Miro Konopka (ARC Bratislava, Ligier LMP3) + 32.074 mp.
  3. Libor Milota (GT2 Motorsport, Mercedes AMG GT3) + 1:00.412 p.

Piros zászló rondított bele a márkakupás csihi-puhiba

Négy körön át rendkívüli izgalmakat hozott a twingósok első futama a Laptiming Kupán. Egy hosszú piros zászlós megszakítás végül átrendezte a sorrendet.

Igazi márkakupás adok-kapokkal indult a Renault Twingókat felvonultató mezőny első futama az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokságon, az első négy körben szinte követhetetlen gyorsasággal cserélődtek a pozíciók. A pole-ból Luka Grm indult, de a szlovén versenyző gyorsan elveszítette a vezetést, a legkitartóbban Marko Blazhevski őrizte az első helyet.

A negyedik körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, mert a közvetlenül a rajt után megpördülő Dejan Robida autójából nagy mennyiségű olaj folyt a pályára, a takarításhoz nem sokkal később meg is kellett szakítani a futamot. A kényszerszünet hosszúra nyúlt, a megváltozott tapadási viszonyok pedig nem Blazhevskinek kedveztek az újraindítás után.

Pár perces biztonsági autós körözést követően az utolsó öt percre engedték el a mezőnyt, a csúszósabbá vált aszfalton Rok Cerar brillírozott. A szlovén versenyző sorra előzte meg az ellenfeleit, végül majdnem két másodperces előnnyel nyert.

FIA CEZ TWC4 (Twingo Cup), 1. verseny:

1. Rok Cerar (Lema Racing, Renault Twingo Cup) 25:35.118
2. Mihajlo Mladenovic (Lema Racing, Renault Twingo Cup) +1.968 mp.
3. Luka Glazer (Lema Racing, Renault Twingo Cup) +2.559 mp.