A bajnoki cím a tét

A Túraautók, Lotusok és a Hankook Racer Cup összevont kategóriájának versenyével indult a háromfutamos, bajnoki záró hétvége. A népes mezőny egy roppant színes és izgalmas viadallal nyitott, ahol Safety Car-os megmérettetésen a pole pozícióból induló „nagytúrás” Gregor Zsigo rajt-cél győzelmet aratott, a szintén BMW-t kormányzó Bódis Kálmán előtt.

A Lotusok versenyének győztese Vizin Tamás volt, aki csupán egy hajszállal előzte meg a második helyen végző riválisát, Balogh Bencét. A Lotus Cup Eastern Europe dobogójának harmadik fokára Sánta János állhatott.

A „kistúrások” első megmérettetéséből Gerencsér Dávid került ki győztesen, míg a Hankook Racer Cup sorozatának élén Makai György végzett.

Nyilatkozatok:

Gregor Zsigo (BMW M6 GT3): „A verseny jó volt, volt egy kis Safety Car, de utána is jól el tudtam menni a mezőnytől. A kocsim utolsó generációs BMW, jobban gyorsul, mint a többi autó, jobban lehet vele közlekedni a kanyarokban.”

Vizin Tamás (Lotus Exige): „Alapvetően nekünk ez már levezetés, mert a szezonon, az Európa-bajnokságon túl vagyunk. Nagyon jól éreztem magam. A rajt szerencsére jól sikerült, az döntötte el tulajdonképpen a meccset. Pici szerencsém is volt, Bencével csak az utolsó két körben értünk össze és csatáztunk igazán nagyot. Ha ezt elkezdjük a második-harmadik körben, nem biztos, hogy bírom a végéig.”

Makai György (Hankook E30 Racer Cup): „A futam egy nagyon izgalmas és küzdelmes verseny volt, de így hogy egy korrekt csatában sikerült az autót karcmentesen behoznom, azt gondolom, hogy megérkeztünk egy olyan sorozatba, ami a korrektségről és az igazi versenyzésről szól. Boldog vagyok, mert a sorozat visszahozta azt az érzést, amiért egy márkakupa létrejött, köszönettel a Hankooknak, hogy idén ezt megvalósította. Vezetem a bajnoki tabellát, igaz csak pár ponttal Laczkó Lehel előtt, azonban jelen pillanatban ő a ralikrossz bajnokságban versenyez, így nagy valószínűséggel nem lesz olyan nagy feladat behúzni a bajnoki címet, bár a többiek bonyolítják a hétvégémet…”