Andrea Cola húzta be a harmadik futam győzelmét

A hétvége harmadik, egyben utolsó OB II. kategória, közismertebb nevén formaautós versenyén a nevető harmadik, Andrea Cola győzött, aki az egész hétvége alatt az olasz bajnoki címet tartotta szem előtt. Így tizenöt kör megtétele után, 27:23.170-es idejével a legjobbnak bizonyult. Ez a győzelem nem lett volna ennyire egyértelmű, hiszen ha a legnagyobb riválisa, a szerb Paolo Brajnik nem kap 10 másodperces büntetést, nem így alakult volna a végeredmény. Míg másik ellenfele a cseh Tom Beckhauser boxáthajtásos büntetést kapott korai rajtja miatt, így egészen a negyedik helyig csúszott vissza.

A dobogón tehát Andrea Cola mellett, Paolo Brajnik és a magyarok legjobbja, a Dallara F313-sal induló Hefler Róbert ünnepelhetett.

Versenyzői nyilatkozatok:

Andrea Cola (F3 Dallara F312 VW): „A második futammal megnyertem a bajnokságot, úgyhogy ennek a versenynek már teljesen felszabadultan állhattam oda. Persze azért így sem lehetett félvállról venni, ahogy egyetlen versenyt sem lehet, mert bármi történhet, szóval végig kellett koncentrálnom.”

Hefler Róbert (Dallara F313): „Nagyon örülök a dobogónak, bár váratlanul ért, mert a levezető körben láttam, hogy Tom megelőzött, kérdeztem is a fiúkat, hogy lehet ez, de mondták, hogy kiugrott a rajtnál, ezért boxáthajtásos büntetést kapott. Sajnos, csak így sikerült az abszolút harmadik hely, de nekik akkora előny, hogy rengeteg versenykilométerrel rendelkeznek, míg nekem ez volt az első hétvégém. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, örülök, hogy így sikerült befejeznünk a szezont, felraktuk a pontot az i-re. Hogy mit tanultam ezen a hétvégén? Meg kellett tanulnom azt, hogy kezeljem a stresszt. Technikai sportról beszélünk, ahol rengeteg rajtunk kívülálló ok miatt mehet el egy futam, most kaptam egy-két példát, hogyan kell ezt kezelni. Nagyon örülök, hogy ezt is megtapasztaltuk, így még felkészültebben tudunk nekivágni a következő évnek.”

Magyar János (F. Master Tatuus Honda): „Vegyes hétvégét zárunk, voltak problémáim, előfordult tűzeset is, ami után a fél autót szét kellett szedni, de a srácok összerakták, amiért nagyon hálás vagyok. A második futamon a felvezető körben pedig volt egy hibám, így a rajtrács végéről tudtam indulni, de egy jó rajtot követően 16 pozíciót javítottam. A jó köridők mellett az Eset Bajnoki címét is el tudtam hozni.”