Közúton majd csak öt év múlva vezethet autót, de már kupákat nyer a versenypályán. Augusztus 17-én töltötte be a tizenkettedik életévét, és másfél héttel később már Szlovákiában versenyzett. Ötéves kora óta a benzingőz szerelmese, de nem álmodozó típus, fiatal kora ellenére is inkább a kemény munkában hisz. Ő Bucsi Attila, a hétvégi Hankook Autós Gyorsasági és Endurance OB mezőnyének legfiatalabb versenyzője.
- Ez volt az első versenyed a Hungaroringen, hogy tetszett?
Új pálya volt, fura volt. Csütörtökön érkeztünk, meg kellett tanulnom a pályát. Úgy érzem, jó versenyt zártam, örülök ennek az eredménynek.
- Tizenkétévesen hogy érzed magad itt az óriások között?
Elég nyomasztó érzés, mert kevesen vagyunk ilyen kicsik.
- Mikor kezdtél el versenyezni?
Olyan ötéves koromtól kezdve motocrossban versenyeztem, két-három éve hagytam abba, utána pedig gokartban mentem. Az idei az évben kezdtem az autós pályafutásomat. Augusztus 17-én töltöttem be a tizenkettőt, s másfél héttel később már indultam a Slovakiaringen a kistúrások kategóriájában.
- Hogy jött nálad az autóversenyzés iránti szerelem?
Apukám autószerelő, kiskoromtól kezdve autók között nőttem fel. Ő nem nagyon indult versenyeken, régen quadozott, de az autókhoz csak szerelőként volt köze.
- Mit szólnak az osztálytársaid ahhoz, hogy ilyen különleges hobbid van?
Ők nemigen értik ezt a versenyzést, azt hiszik, hogy csak idejössz és nyomod a gázt.
- Akkor mondjuk el, miből is áll ez a versenyzés, hogy készülsz fel egyáltalán?
Rengeteg edzéssel. Benyó Mátéval, az edzőmmel nagyon sokat készülünk egy-egy versenyre. Igazából mind a technikai, mind a fizikális felkészülés nagyon fontos. A versenyek előtt sok olyan gyakorlatot végzünk, amivel a reflexeimet tudjuk fejleszteni, de a fizikális erőnlét is rettentően fontos ehhez a sporthoz.
- Mi a cél nálad, hol lehet a csúcs?
Nyilván világbajnoki szint a csúcs, szeretném elérni, de tudom, hogy ehhez nagyon sokat kell dolgozni.
- És kategória, illetve autó szintjén mi az álom?
Nyilván a Formula 1, de ez tényleg csak álom. Nem is tudom, ilyeneken nem szoktam gondolkozni, mert nekem nagyon jó, ami most van. Olyan vagyok, hogy inkább csak végzem a dolgomat.