A mezőny egy kicsit megfogyatkozott a nagytúrások utolsó versenyére, mert az előző két futam győztese, a cseh Chlad és dobogósa, a szlovák Sládecka nem indult, ám izgalmakban és küzdelemben így sem volt hiány.
A cseh Libor Milota magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. Sőt, arra is volt ideje, hogy végre harmóniába kerüljön az autójával, mert az elsőségét senki nem fenyegette. Egy kivétellel minden vetélytársát lekörözte, van, akit kétszer is, és elképesztő időket száguldott Mercedesével.
A második helyért eleinte a cseh Dvorácek és az utolsó rajthelyről előretörő szlovák Zsigo birkózott egymással körökön át, majd előbbi technikai problémák és egy kényszerű bokszkiállás miatt visszacsúszott a mezőny végére. Innentől nem volt kérdés, hogy ki állhat fel a dobogó második fokára. Sőt, a harmadikat is gyorsan, mindössze néhány kanyar után kibérelte magának Bódis Kálmán, akinek ezúttal nem kellett a visszapillantótükröt néznie, közel s távol nem zavarta senki a szezonbúcsúját.
Annál nagyobb küzdelem folyt viszont három magyar versenyző között az évvégi bajnoki helyezésekért. A Tóth Csaba – Merk József – Kismarty-Lechner Gábor trió figyelme egy pillanatra sem lankadhatott a 25 perces verseny során, szinte centikre egymástól autóztak. Az elején kialakult sorrend azonban nem változott, így csapattársa támogatása mellett Tóth Csaba nem csak ezen a versenyen nyerte meg a kategóriáját, hanem a bajnokságban is.
Versenyzői nyilatkozatok:
Tóth Csaba (Seat Leon): „Méltó szezonzárás ez a számunkra, nagyon jó kis verseny alakult ki mögöttem, két sokkal erősebb autó küzdött egymással, amit én a páholyból néztem. A gumijaim és a fékem is elfogyott a végére, ennek ellenére próbáltam a saját tempómat tartani.”
Merk József (Lada Vesta): „Nagyon nehéz idényzáró futamon vagyunk túl! Már az elején elment a szervónk, így nagyon küzdelmesen értem végig, de sikerült behoznom a második helyen. Boldog vagyok, mert a bajnokságban sikerült így fellépnem a második helyre.”
Kismarty-Lechner Gábor (Seat Leon): „Egy küzdelmes futamon vagyunk túl, rögtön az első kanyarban megpróbáltam megelőzni Merk Jocit, de elfékeztem magam és a bukótérből jöttem vissza. Ahogy láttam, ő is nagyon rövidet próbált fékezni, így egymás mellé jöttünk vissza a bukótérből. Úgy tudom, hogy neki szervo problémája volt, ami miatt nagyon küzdött az elemekkel, de a Lada jobb kigyorsításokban, bárhogy próbáltam bebújni mellé, egyszerűen nem fértem be. Igazából a bajnokság már zsebben van, kockáztatni feleslegesen nem akartam, ettől függetlenül egy izgalmas utolsó verseny volt, megkoronázta az egész évet.”